14. fejezet Spin the Harry!!
-Harry szemszöge-
Amit láttam a következő volt: Aranka engem bámul, Aranka félrenéz, Aranka megijed, Aranka üvölt, Aranka a földön fekszik. Megállítottam a színváltós zsiráfomat és odarohantam Arankához.
-Minden oké? -hajoltam le hozzá.
-Persze, persze. Mindenki "oké", ha neki megy egy fának.
Figyelembe sem véve a megjegyzését, felsegítettem a földről.
-Vissza tudsz ülni a zsiráfra? -néztem rá.
-Nem, nem hiszem.
-Akkor megyünk gyalog. A kaméleon zsiráfok meg úgyis hazatalálnak.
Megfogtam a kezét és magam után húztam.
-Teri szemszöge-
-Éhes vagyooook....-nyavajgott Niall már sokadszorra.
-Niall, mint ahogy elmondtam az előző ezer nyafidnál is, elmondom most is. Nem ehetsz, amíg az érzéstelenítő hatása el nem múlik, különben elharapnád a nyelved -mondtam el újra.
A cuki ír manó duzzogva átvonszolta a becses fenekét ( vagy löttyedt fenekét) a konyhába.
-Nyugalom, végre -sóhajtottam.
Aha, majdnem. Zayn és Liam rohant le a lépcsőn és -mert hát miért is ne?- átugrottak a kanapén. Ezzel nem is lett volna semmi baj, csakhogy elfelejtették, hogy én is ott vagyok. Tehát helyesbítek; rám ugrottak.
-Nééééézd! -visított Zayn és megmutatta a hasát(?)
-Látom. Nagyon formás sörhasad van -bólintottam.
Kettő. Zayn is ment Niall mellé duzzogni.
-Bözsi szemszöge-
Nem hittem a szememnek! Amikor legutóbb találkoztam Tatával épp pónisat játszott, a játszótéren.
-Bözsi! -köszöntött.
Bénultam álltam előtte és csak bámultam. Annyira megváltozott. A hajának egyik fele szőkére, a másik pedig barnára volt festve, a körmei zöldek voltak és ha jól láttam az volt ráírva, hogy "I<3YouNiall". És egyátalán mit keres Londonban?
Lassan kinyújtottam a kezem, hogy lássam, emlékszik-e még a titkos köszönésünkre. Rögtön észrevette a jelzést, és belecsapott a kezembe, majd a öklét a homlokomhoz nyomta. Hát persze, hogy emlékszik.
-Buenos días! -üvöltöttük egyszerre.
Közben Louis is beért minket. Fáradtan a térdére támaszkodott és lihegve megkérdezte:
-Ő kicsoda?
Még mielőtt mondhattam volna bármit is, Tata felismerte, hogy ki akar éppen megfulladni előtte.
-Nee! Ez Louis Tomlinson? Tommo, Lou, Mr. Carrot? -üvöltözött, kiabált, visított és még számtalan egyéb félreérthető hangot adott ki.
Miután kitombolta magát (rekordidő; 10 perc alatt) végre én is szóhoz tudtam jutni.
-Szóval Louis, ő itt Titanilla...-kezdtem, de barátosném közbevágott.
-De neked csak Tata, cuncimókuskám!
-Igen, Tata köszi, hogy megmondtad. Tehát, Tatával az oviban találkoztunk a homokozóban...-nosztalgiáztam. -Beledobta a homokot a pólómba...
-Nos, egy kissé agresszív voltam akkor. De most már nem, nehogy félreértsd! -szorította meg Lou karját.
-Hehe, miért is tenném? -szisszent fel. -Öhm..egy kicsit fáj!
-Hupsz bocsi! -engedte el rögtön
Még pár pillanatig csodálták egymást répazabáló barátommal, aztán az én javaslatomra elindultunk haza. Igen, Louis ragaszkodott hozzá, hogy Tatát bemutassuk a többieknek...
Figyelembe sem véve a megjegyzését, felsegítettem a földről.
-Vissza tudsz ülni a zsiráfra? -néztem rá.
-Nem, nem hiszem.
-Akkor megyünk gyalog. A kaméleon zsiráfok meg úgyis hazatalálnak.
Megfogtam a kezét és magam után húztam.
-Teri szemszöge-
-Éhes vagyooook....-nyavajgott Niall már sokadszorra.
-Niall, mint ahogy elmondtam az előző ezer nyafidnál is, elmondom most is. Nem ehetsz, amíg az érzéstelenítő hatása el nem múlik, különben elharapnád a nyelved -mondtam el újra.
A cuki ír manó duzzogva átvonszolta a becses fenekét ( vagy löttyedt fenekét) a konyhába.
-Nyugalom, végre -sóhajtottam.
Aha, majdnem. Zayn és Liam rohant le a lépcsőn és -mert hát miért is ne?- átugrottak a kanapén. Ezzel nem is lett volna semmi baj, csakhogy elfelejtették, hogy én is ott vagyok. Tehát helyesbítek; rám ugrottak.
-Nééééézd! -visított Zayn és megmutatta a hasát(?)
-Látom. Nagyon formás sörhasad van -bólintottam.
Kettő. Zayn is ment Niall mellé duzzogni.
-Bözsi szemszöge-
Nem hittem a szememnek! Amikor legutóbb találkoztam Tatával épp pónisat játszott, a játszótéren.
-Bözsi! -köszöntött.
Bénultam álltam előtte és csak bámultam. Annyira megváltozott. A hajának egyik fele szőkére, a másik pedig barnára volt festve, a körmei zöldek voltak és ha jól láttam az volt ráírva, hogy "I<3YouNiall". És egyátalán mit keres Londonban?
Lassan kinyújtottam a kezem, hogy lássam, emlékszik-e még a titkos köszönésünkre. Rögtön észrevette a jelzést, és belecsapott a kezembe, majd a öklét a homlokomhoz nyomta. Hát persze, hogy emlékszik.
-Buenos días! -üvöltöttük egyszerre.
Közben Louis is beért minket. Fáradtan a térdére támaszkodott és lihegve megkérdezte:
-Ő kicsoda?
Még mielőtt mondhattam volna bármit is, Tata felismerte, hogy ki akar éppen megfulladni előtte.
-Nee! Ez Louis Tomlinson? Tommo, Lou, Mr. Carrot? -üvöltözött, kiabált, visított és még számtalan egyéb félreérthető hangot adott ki.
Miután kitombolta magát (rekordidő; 10 perc alatt) végre én is szóhoz tudtam jutni.
-Szóval Louis, ő itt Titanilla...-kezdtem, de barátosném közbevágott.
-De neked csak Tata, cuncimókuskám!
-Igen, Tata köszi, hogy megmondtad. Tehát, Tatával az oviban találkoztunk a homokozóban...-nosztalgiáztam. -Beledobta a homokot a pólómba...
-Nos, egy kissé agresszív voltam akkor. De most már nem, nehogy félreértsd! -szorította meg Lou karját.
-Hehe, miért is tenném? -szisszent fel. -Öhm..egy kicsit fáj!
-Hupsz bocsi! -engedte el rögtön
Még pár pillanatig csodálták egymást répazabáló barátommal, aztán az én javaslatomra elindultunk haza. Igen, Louis ragaszkodott hozzá, hogy Tatát bemutassuk a többieknek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése